A saját önismereti utam – 1. rész

„Mi nem emberi lények vagyunk, akik spirituális tapasztalatokat élnek át, mi spirituális
lények vagyunk, akik emberi tapasztalatokat szereznek.”

Bár mindig is komoly érdeklődést mutattam a “földöntúli” dolgok iránt, és egész kicsi koromtól kezdve hiszem és tudom, hogy világunk több annál, mint amit a szemünkkel látunk; igazán szoros kapcsolatba a spiritualitással csak 19-20 éves korom tájékán kerültem. Ennek a folyamatnak az elindítója, illetve későbbi legfőbb katalizátora az első nagy szerelmem és a vele folytatott kapcsolatom volt.

Látszólag felületes dolgokkal kezdődött: elkezdtem asztrológiai tartalmú cikkeket olvasni – főként az érdekelt, hogy csillagjegyeink által összeillünk-e. Ez nagyon gyermeteg, naív, talán ostoba dolognak tűnhet, de aki jártas ebben a világban, az tudja, hogy igenis van létjogosultsága a kérdésnek. Persze a válaszokat nem a “színvonalas” női magazinok kamu horoszkópjában kell keresni, valamint kicsit összetettebb is a kérdés annál, mint hogy puszta igen vagy nem választ adjunk rá. Na de ennek a kifejtése már egy másik bejegyzés feladata lesz.

Kapcsolatunk mindvégig viharos volt, sokszor kimondottan embert próbáló, de én ezt egyáltalán nem bánom, mert ez ébresztett rá arra, hogy valami nagyon nem oké. Valamin változtatnom kell. Tökéletes tükör volt számomra, remekül megláthattam benne hibáimat. Ezúton is hála és köszönet érte! Mint írtam, 19-20 évesen kezdődött el úgy istenigazából a spirituális utam. Ez eleinte annyit jelentett, hogy folyamatosan megálmodtam dolgokat, amik később bekövetkeztek. Jelenleg is épp olyan események zajlanak az életemben, amiket 6 (!!!) évvel ezelőtt megálmodtam. Aztán egyre többször törtek rám a semmiből furcsa megérzések, amik – mily meglepő – szintén beigazolódtak.  Minden rezdülését éreztem, ha nem szólt valamiről, akkor is tudomást szereztem az adott dologról, és nagyon sok furcsaság történt. Hasonló dolgok korábban is történtek velem, de a kapcsolatunk kezdetén ugrásszerűen megnőtt az ilyen esetek száma. (Talán azért is lehetett, mert a színtiszta szerelem az ember alapvető létállapota, és bár sokan mondják, hogy az ember ilyenkor vak, de szerintem pont ekkor látja olyannak a dolgokat, amilyenek… Erről egy másik bejegyzésemben írtam: https://edes-szepszines.com/2017/01/14/a-szerelem-tenyleg-vak/)

Érdekes, hogy a barátaim és ismerőseim korábban is sokszor mondták, hogy milyen bölcs vagyok a koromhoz képest és mennyire más a gondolkodásmódom, mint az átlagembernek. (Ez persze nem azt jelenti, hogy nem viselkedtem néha gyerekesen vagy nem követtem el hibákat.) Én ezt nem éreztem így, legalábbis régen nem tudtam elfogadni a dícséreteket, és ha valaki szépet, jót, kedveset mondott rólam, úgy tiltakoztam, mint egy eszelős. Most sem önfényezésnek szánom, és természetesen bárkinek jogában áll az ellenkezőjét gondolni rólam. Azért jutott csak eszembe, mert ha végiggondolom, hogy hogyan láttam a világot tizenévesen, akkor rájövök, hogy nagyon sok spirituális törvénnyel már akkor is tisztában voltam, anélkül, hogy komolyabban foglalkoztam volna ezzel régen. Ennek ellenére elég sok fájdalmas megtapasztalást sikerült bevonzanom, mert a tudatalattimban negatív dolgok rögzültek – és ezt mindenkinek érdemes megjegyezni, hogy alapvetően nem a tudatos elme, hanem a tudatalatti irányít…

…és ez egy nagyon fontos dolog! Hányszor, és hányszor folytattam le olyan beszélgetéseket a barátaimmal, ahol a másik fél szentül állította, hogy neki nincs baja, neki jól van a lelke – élete eseményei azonban nem ezt tükrözték. Nem egy olyan barátnőm van, aki folyamatosan visszaesett minden orvosi kezelés ellenére ilyen-olyan betegségekbe – a sokadik alkalom után vettem a bátorságot ahhoz, hogy alternatív utat javasoljak nekik a gyógyuláshoz. Fontos kihangsúlyoznom, hogy soha, senkit nem beszéltem le az orvosi kezelésről, pusztán csak szerettem volna felhívni a figyelmüket arra, hogy tüneteik mögött nagy eséllyel lelki okok állnak és ezért bizonyul hatástalannak (hosszútávon) minden kezelés.

Én gyógyítottam meg saját magam úgy, hogy tüneteim lelki hátterét felfedeztem – ezért is merészeltem barátaimat, családtagjaimat is ebbe az irányba terelni. Erről (is) részletesen fogok írni egy külön bejegyzésben. (Bocsánat, folyton elkalandozom, de annyira sokrétű ez a téma és folyton eszembe jut valami…)

Visszatérve az eredeti témához, 2015 őszén éreztem azt, hogy ha most nem lépek és nem kezdek el változtani az életemen, akkor komoly problémákkal kell szembenéznem a jövőben. Kifejezetten spirituális irányban szerettem volna elindulni, de volt bennem egy félsz, hogy igazi gyógyító helyett nehogy egy csaló áldozata legyek. Az élet megoldotta ezt a problémát: Egy őszi estén épp a Facebookot görgettem, amikor az oldalsávban megjelent egy hirdetés. Egy kedvesen mosolygó, fiatal nő nézett rám vissza. Egyből éreztem a kiváncsiságot – és egyszerre szimpátiát is – és szokásomtól eltérően rákattintottam a hirdetésre. Mit ad Isten, Ő volt az az ember, akit én kerestem. Ami feltűnt, hogy egyetlen ismerősöm sem kedvelte az oldalát, tehát abban a percben tudtam, hogy a jó Isten küldte Őt, hogy segíthessen nekem. (Tudom, hogy be lehet állítani a hirdetéseknél a célközönséget életkor és nem alapján, még mielőtt belekötne valaki, de akkor is hiszem, hogy ez nem egy véletlen történés volt.)

Egyből jelentkeztem hozzá egy vezetett meditációra, majd később rengeteg más programra is, és az első perctől kezdve tudtam, hogy jó helyre kerültem. Segítőm, Kitti mindvégig hiteles volt, az összes kérdésre kielégítő választ tudott adni, és minden egyes programot profi módon csinált végig. Nála szereztem meg a Reiki I. és II. fokozatát, illetve lettem Deeksha-adó. Két éven keresztül csak hozzá jártam, csak az ő meditációit és tanfolyamait látogattam. Sokszor mondtam is Neki, hogy ha nem csinálnánk semmit, csak lefeküdhetnék a stúdiójában egy órára, már sokkal jobban érezném magam. Fantasztikus energiák mozognak azon a helyen. Ezúton is köszönöm Neked, hogy tanítóm voltál és vagy a mai napig is. 🙂

Kittinél a módszerek elég széles repertoárja sorakozott fel, sok mindent kipróbáltam,  és még több tapasztalattal gazdagodtam, ám egy nap – szintén a Facebooknak hála – megismerkedtem következő tanítómmal, Krisztivel. Állandóan felbukkantak reklámok egy bizonyos Méhgyógyítás nevű programról. Több, mint egy évig kerülgettem a forró kását, mire rávettem magam, hogy elmenjek, pedig kevés dolog keltette fel ennyire az érdeklődésemet, mint ez a módszer. Kriszti sem okozott csalódást, sőt! Valamiért az volt a benyomásom, hogy ő egy teljesen más beállítottságú ember, mint Kitti, és ez is  nagyon izgalmassá tette a programokat. A legelső méhgyógyításom olyannyira nagy hatással volt rám, olyannyira mély nyomot hagyott bennem és olyannyira más irányt vett ezután az életem, hogy az szavakkal szinte kifejezhetetlen – természetesen pozitív irányú változásokról beszélek. Talán egyszer erről is írok majd. Természetesen ezen a programon is többször részt vettem, s minden bizonnyal a jövőben is meglátogatom, amikor szükségét érzem.

Legfőbb tanítóim – mint mindenkinek – az emberek, akik körülvesznek; különösen igaz ez a családtagokra és a férfiakra, akikkel összehozott a sors. Mint hivatásos segítőt (ha mondhatom így?), Kittit és Krisztit tudom kiemelni, de időnként részt vettem ingyenes workshopokon, ahol másokkal is találkoztam és ők is sokat adtak hozzá életemhez. Kivétel nélkül mindenkinek hálás vagyok mindenért: jóért s rosszért egyaránt. Azonban ahogy haladtam előre az úton, az emberi tényezőt egyre nagyobb arányban kezdte felváltani a könyvekből való tanulás. Persze, a könyveket is emberek írták, de nyilvánvalóan teljesen más olvasni a sorokat vagy épp ülni egy vezetett meditáción. Popper Péter, Müller Péter, Hörömpő Andrea, Louise L. Hay, Gary Chapman, Szepes Mária, Bagdy Emőke, Eckhart Tolle – csak hogy néhányat említsek azon nevek közül, kiknek könyvei csodát tettek lelkemmel.

Bár most is olvasok könyveket (tegnap kb. 10 témába vágó könyvet néztem ki magamnak a Libriben), egyre inkább teszek saját felfedezéseket. Egy idő után az ember nem kívülről várja és keresi a válaszokat, hanem megtalálja azokat a saját lelkében. Hiszen egyetlen nagy, egyetemes tudás létezik, ami ugyanúgy ott van bennem, ahogy benned is, és egyszerűen mindenkiben, csak mi sajnos elnyomjuk lelkünk hangját, ahelyett, hogy éberen odafigyelnénk rá.

Utam során – különösen az elején – az egyik legnehezebb “mellékhatás” az volt, amikor sok olyan ember vett körül, akik nem, hogy nem hittek a spiritualitásban, de egyenesen elmeháborodottnak tartottak emiatt. Sokan támadtak és sokan illettek nagyon csúnya jelzőkkel. Fájdalmas volt, de ezek az emberek egy idő után kikoptak az életemből; ez pedig remek visszajelzés volt az élettől, hogy jó úton járok. Néhány egykori barátomtól is búcsút kellett vennem, hiszen fejlődésünk már különböző irányokba haladt. Szerencsére a többséggel nem volt problémám: legközelebbi barátaim megértőnek és nyitottnak bizonyultak, a küzdelmes időszakokban pedig türelemmel és szeretettel viszonyultak hozzám – ahogy az egy igaz baráthoz illik. Emellett pedig rengeteg új emberrel ismerkedtem meg.

Szintén tipikus jelenség, hogy aki bekerül ebbe a világba, nagyon sok esetben meg akarja menteni az összes ismerősét. Rá akarjuk tukmálni nézeteinket barátainkra, családtagjainkra, szerelmünkre. Én is ilyen voltam, de szerencsére nagyon hamar felismertem, hogy ez tévutakra vezet. Első körben mindenki mentse meg saját magát! Sőt, valójában “mindössze” ennyi a feladatunk, másokért nem vagyunk felelősek! Mindenesetre, ez is meg tudja viselni az embert. Nem azért tesszük/teszik ezt az emberek, mert erőszakosak, vagy tapintatlanok. Aki elindult a saját ösvényén és ráébredt erejére, az csak annyit szeretne, hogy mások is ráébredjenek a saját hatalmukra, mert ennél fantasztikusabb érzés nincs… A segítő szándék vezérelt engem is, de be kellett látnom: aki nem akarja, hogy megmentsék, azon nem lehet segíteni. Nem mindenki áll készen arra, hogy változtasson. És ez így van jól!

Az utóbbi egy hónapban volt időm gondolkodni, és számot vetni az elmúlt évekről. A nagy újrakezdések idejét élem. Úgy érzem, eljutottam oda az öntisztító munkámban, hogy már le tudom rakni az új, stabil alapokat életem hátralevő részéhez.  Rengeteget változtam, és remélem fogok is, hiszen az eredményeim ellenére még nagyon-nagyon sok dolgom van önmagammal. Voltak kemény időszakok, amikor azt hittem, talán nem is élem túl, de megérte kitartanom. Épp tegnap mondta egy ismerősöm – számomra teljesen váratlanul – hogy mennyire sokat változtam jó irányba. Be kell valljam, nagyon jól esett, hogy egy külső szemlélő így látja a dolgokat.

Nos, itt tartok most, 2018 őszén. Talán egy 1000 oldalas regény sem lenne elég, hogy minden tapasztalásomat leírjam ezzel kapcsolatban, de igyekeztem egy átfogó képet adni arról, hogy honnan indultam, és hol tartok most.

Végezetül, Kedves Olvasóm, csak annyit mondhatok: szerintem megéri belefogni a változtatásba. Ráerőltetni senkire sem lehet, de ha benned már megszületett az elhatározás, csak bátorítani tudlak a döntésedben! Nem vagyok orvos, és spirituális tevékenységet sem folytatok hivatalosan (bár lehet, hogy egy nap ez is eljön, hiszen egész életemben az emberek javát akartam szolgálni). Az esetlegesen felmerülő kérdéseidre viszont szívesen válaszolok, amennyiben megtisztelsz bizalmaddal.

Ha tetszett az írásom, megoszthatod másokkal is – ezt hálásan köszönöm!

Folyt. köv.

Zs♥.