Random stoppos történetek #1

Algecirasból különösen nehéz volt kijutni, majd miután sikerült, kb. 2 km után el is váltunk egymástól kedves segítőmmel. 4 órán keresztül álltam egy eldugott körforgalomban (egyszerűen nem tudtam máshova menni), mire egy idős bácsi felvett. Nem akarom bántani, a Jóisten bocsássa meg, hogy ezt mondom, de amilyen kedves volt, olyan buta is. Nagyon nem értettünk szót, pedig jól beszélek spanyolul. Útközben megláttam egy McDonald’s éttermet, gondoltam egyet, és kiszálltam gyorsan, mielőtt még elvisz az ország másik felébe…

Bementem a Mekibe, gyors újratervezés következett: teljesen át kellett mindent szerveznem, ha bármit is meg akartam valósítani abból, amit a maradék 3-4 napomra terveztem. Szinte semmit nem haladtam aznap, pedig Gibraltárig mindenképp el akartam jutni, de ez akkor teljesen reménytelennek tűnt.

Algecirasból megy busz La Línea de la Concepciónba, onnan meg át lehet sétálni a határon Gibraltárra. Gondoltam, ha kapok kb. 20 percen belül fuvart Algecirasba, akkor még elérem az utolsó buszt… Ki is álltam, ismét egy, az előzőnél jóval nagyobb körforgalomba. Hamarosan láttam, hogy egy autó elkezdett lassítani. Nagyon megörültem, ám ahogy közeledett felém, ugyan lassított, de nem állt meg… Hanem… Amikor odaért, kihajolt, mintha szólni akarna valamit, majd konkrétan az arcomba röhögött, beletaposott a gázba, és elhajtott…

Ott álltam teljesen ledöbbenve, megalázva (lehet érzékeny vagyok, de szerintem ez megalázó), sokkos állapotban, teljesen kétségbeesve… Nem az a baj, ha valaki nem akar felvenni… Szíve joga… De ilyet csinálni… A kezdeti sokk után elkezdtem szitkozódni, káromkodni, muszáj volt kiadnom a feszültséget magamból. Életemben ilyen dühös nem voltam, talán még azóta sem, pedig természetemből fakadóan hamar felkapom a vizet.

Kénytelen voltam lecsillapodni, hiszen sürgetett az idő és arra kellett koncentrálnom, hogy bejussak a városba. Eltelt kb. 10-15 perc, amikor ismét megláttam ugyanazt az autót, melynek vezetője negyed órával azelőtt bolondot csinált belőlem. Megint lassított. Kezdtem úgy érezni magam, mintha egy kabaréműsorban szerepelnék, vagy a kész-átverés show-ban… Ezúttal viszont tényleg megállt. Nem emlékszem teljesen, de mintha valami bocsánatkérés-félét mormogott volna spanyolul, meg azt is mondta, hogy lelkiismeret-furdalása lett az előző húzása miatt, és visszajött… Láthatta a gyanakvást az arcomon, mert megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e elmenni vele Algecirasba… Egy pillanat alatt kellett döntenem, ami nehéz volt, mert nagyon harcolt az eszem és a szívem, de végül beültem az autóba.

Először megbántam, mert őrült módjára vezetett és zavart ez az eszeveszett sebesség. Észrevette, és nyugtatni kezdett. Aztán amikor abbamaradt a beszélgetés, elkezdtem figyelni ezt az idegen embert. Néztem az arcát, a tekintetét, és hirtelen valami az súgta, hogy semmi félnivalóm nincs. Nem akar bántani, visszajött értem, bocsánatot is kért. Lehet, hogy azt gondoljátok, naív vagyok, de ha a megérzéseimre hallgattam, még sosem tévedtem.

Visszaértünk a koszfészekbe, őőő akarom mondani Algecirasba (valóban, nem lett a kedvenc városom…), és lerakott a buszpályaudvarnál. Mielőtt kiszálltam, megkérdezte, hogy adhat e két puszit. Megengedtem. Ismét bocsánatot kért, nagyon barátságos, szívet melengető mosollyal rámnézett, és sok szerencsét kívánt.

Én pedig villámgyorsan megvettem a jegyet La Líneába, majd felültem a buszra, és beraktam a fülhallgatót a fülembe. Végig csodáltam az andalúz tájat, a városokat, amiken áthaladtunk, és gyönyörködtem a naplementében. Mindeközben pedig arra gondoltam, hogy aznap is vigyázott rám és megsegített a Jóisten. Hogy aznap is megtapasztalhattam: az igazán nehéz percekben mindig jön segítség. Hogy nem vagyok egyedül, és az emberek jók. Hogy nem halt még ki az a képesség belőlünk, hogy a hibáinkat jóvátegyük. Mindig van és lesz valahogy, nem szabad kétségbeesni. Tele voltam hálával és békességgel.

Hamarosan leszálltam La Líneában, onnan pedig csak át kellett sétálnom a határon. Megérkeztem Gibraltárra, sikerült elérnem az aznapra kitűzött célt. Ott voltam gyerekkori álmaim helyszínén. Na de ez már egy másik történet…

 Határátkelő Spanyolország és Gibraltár között – gyalogosan is át lehet kelni, ott ez mindennapos…

 

Folyt. köv.

Zs♥.